Az „Élővizek városa” és a biodiverzitás magyarországi fővárosa lett, így ismerve el a város kötődését a természeti értékekhez.Tata közepén az Öreg-tó terül el, partján áll a Tatai vár. A vár mellett az Esterházy-kastély áll, utána a Hősök tere következik, ahol többek közt az egykori zsinagóga és az I. világháborús emlékmű található. E mellett van a Tanoda tér, ahol a gimnázium és a kollégium található. Ettől távolabb Tata óvárosának központjában a Kossuth tér terült el, a Római Katolikus plébániatemplommal és a városházával. Ebből nyílik a Kocsi utca a református templommal, felette magasodik a Kálvária-domb, a kilátótoronnyal és a geológiai parkkal. A vártól északkeletre a tóvárosi városrész található az Országgyűlés térrel, ahol a Harangláb és a Kapucinus templom látható. Innen indul az Ady Endre utca a Kristály Hotellel, e mellett van az Erzsébet tér, ahonnan az Angolkert nyílik a Cseke-tóval a műromokkal és a kiskastéllyal. A városban levő vízfolyások mellett, fellelhetők a vízimalmok. A város központjától másfél kilométerre található a Fényes-fürdő.
Kiemelt rendezvények:
- Barokk Fesztivál
-Mini maraton
-Tatai Sokadalom, [[2000]] óta
-Tó-futás, [[1984]] óta
-Víz Zene Virág Fesztivál, [[1994]] óta
- Tatai Patara, török kori történelmi fesztivál
Platán Várárok Vendégház
Tatai Oktatóház
© 2011. | szallasjegyzek.hu - Szállásjegyzék Kft.